Rikus88 2014.02.06. 13:02

Kaparófa akció

Van egy cicusom, aki egy nem mindennapi elkényeztetett szobacica. Mikor találtam a cicát és hazavittük jól be is vásároltunk neki a közeli Fresnapfban. Volt értelme persze, mert tálka meg macskaalom kellett, de egy csomó olyan dolgot is vásároltunk, ami mostani szemmel már több mint felesleg volt. Ilyen ez a pihe puha cicaágy: 
IMAG1099.jpg

Azt hiszem ezen az egyetlen estén aludt benne, ez akkor volt mikor hazahoztuk. Azóta változtak az idők, ágyként szolgál azóta a szennyes-kosár teteje, a kanapé, az egérketrec teteje, a radiátor, az ablakpárkány és még sorolhatnám, de a nagy kedvenc a DOBOZ:IMAG1398.jpg

Azt hiszem ez lesz a következő átalakítós projekt, de térjünk vissza az eredeti témához. Vettünk cicusnak egy kaparófát is, ami azóta is a tálkája mellett szomorúan várja a gazdáját, aki egy kicsit megkapargatná. Ellenben a két puha fenyő ebédlőszékünk az nagy kedvenc lett karomélesítő szerszámként. Tekintve, hogy kislakásunk eme bútordarabja nem erre a célra lettek kifejlesztve, valami megoldást kellett rá találni. Rengeteg kaparófa ötletet láttam neten. De építeni vagy venni nem akartam hatalmas állványokat, amik elfoglalnák a lakás felét, de egy használható ötletet találtam. Ez a zsinegezés, tehát vettem zsineget és a kedvenc helyét körbetekertem. Nem tudom a képeken mennyire látszik de ez lett az érintett szétkapart területből:

CAM00206.jpg

CAM00205.jpg

 Ugyan még csak egyik felét csináltam meg teszt céljából, hogy mennyire lesz tartós, de cicusnak nagyon bejött egész a szék tetejéig megcsinálom, mert mindenhol szét van kaparva. Ami kell hozzá az két nagy gombolyag madzag és pár csík kétoldalú ragasztó, amit csak a biztonság kedvéért. És egy nagy adag türelem, mert nem megy olyan gyorsan mint ahogy képzeltem. Ha lekészült akkor az egész képet felrakom egybe, de egyenlőre az idegbecsípődés a kanapéhoz láncolt, úgyhogy az írás jobban megy. :) További szép napot mindenkinek!

Rikus88 2014.02.03. 09:44

Kezdésnek...

Szóval szia kedves Olvasóm!

Üdvözöllek titeket a blogomon. Miért is kezdek írni? Rengeteg ötletet találok az interneten és néha több ötletem van, mint, amit sikerül is megvalósítani és még kevesebb időm. Szívesen kreatívkodok különböző dolgokat, szeretek főzni, sütni ha épp nem felejtem el kivenni a sütőből :). Szeretnék emellett írni lakberendezésről, amit nagyon szeretek és ha a pénztárcám úgy engedi korlátozottan megvalósítani.

Gyengeségem viszont az írás, tehát elnézést kérek a körmondatokért és a néhol nem megfelelő megfogalmazásért. A saját ötletek megvalósítását, kedvenc receptjeimet és smink és körömfestő ötleteimet itt szeretném leírni, az ötlettárházam fényképeit, pedig a https://www.facebook.com/mindennapikreativ oldalon tudjátok majd megnézni. Szóval kedves olvasóm remélem leled majd a blogomban. 

Napfényes napot mindenkinek! :)

süti beállítások módosítása